Technológia alapú / Kezelések

Technológiák és életegyenúly

Korunk vívmányai, technológiái, legújabb innováció, teljesen áthatják a természetes alapú, alternatív egészségügyi kezelések profilját is. Olyan technikai eszközök és folyamatok támogatják a gyógyítást, melyek messze túlmutatnak az évtizedek alatt kialakult orvoslási szokásokon. Az emberi szervezet sejtszintű ismerete, annak természetes rekreatív kezelései és akár a bizonyos értelmben a sejszintű regenerációt a “fiatalítást” is lehetővé teszik azok a műszaki fejlesztések, melyek elérhetővé váltak a Modern életmód-életegyensúly™ program keretien belül.

Elérhető innovatív terápiás technológiák

A mikrokeringés az emberi vérkeringés legfontosabb része, amely a legkisebb vérerek, a hajszálerek szétágazó hálózatában játszódik le. Létfontosságú feladatokat lát el, hiszen a szöveteknek és sejteknek szállítja a tápanyagot és az oxigént, ugyanakkor a keletkezett salakanyag elszállításáért is felelős. Egyértelműen kimutatható, hogy számos betegség, vagy rendellenesség egyik oka a korlátozott mikrokeringés

Milyen területeken ért el kiemelt eredményeket a technológiák?

  • lábszárfekély esetén, trombózis megelőzésére (diabétesz kísérő jelenségeinek enyhítésében)
  • ekcéma, vitiligo kiegészítő kezelésében
  • derék, csípő és térdfájdalom jelentkezésekor
  • a keringési zavar okozta panaszok enyhítésére
  • mozgásszervi elváltozások és a stressz okozta megbetegedések
  • idegrendszeri megbetegedések esetén
  • műtét utáni rehabilitációban
  • krónikus gyulladások (pl. fogászati beavatkozások, nőgyógyászati problémák, légúti betegségek, ízületi panaszok, stb.)
  • jó fizikai és szellemi teljesítőképesség elérésére
  • alvászavar kezelésére (hosszabb és pihentetőbb mélyalvási periódus
  • általános immunerősítésre (csökken a fertőzéskre való hajlam, regeneratív folyamatok stimulálása)

Sportfiziológiai felhasználási területek:

  • A vérellátás javulása és a parciális oxigénnyomás emelkedése
  • A sejten belüli és sejtközi kommunikáció, koordináció és reguláció javulása
  • A sejtanyagcsere aktiválása és optimalizálása
  • A rendelkezésre álló energiahordozók jobb felhasználása
  • Az igénybe vett sejtek gyorsabb savtanítása
  • Az anyagcsere végtermékek fokozottabb kiürítése

 

Dévény terápia

A gyermek ideg- és izomzat rendszerének javítása: Dévény Speciális manuális technika.

Baba-mama kötelék

Édesanyává válni a női kiteljesedés egyik legnagyszerűbb csodája

Családi progrmok

Modern életmód, MODERN CSALÁD – családi életegyensúly programok.

Felnőtt terápiák

Napjainkban a fokozott teljesítmény elérése az élet minden területén kiemelt jelentőséggel bír